Week 2
Pénteki legkiválóbb program: este fél 8i-ig Kína ókori történelme. Ezt überelje valaki!!!
Mivel 2 hétig betették nekem erre a csodálatos időpontra ezt a csodálatos tantárgyat (ami amúgy rendkívül érdekes, már akit érdekel az ilyesmi (ala me)), így nem tudtam péntek délután hazamenni. Másnap reggel a fél 9-es vonatra foglaltam helyjegyet. Korán kelés + nem tudom, honnan indul a 19-es villamos + 20 percet állt az a rohadt villamos. Na ezek a faktorok is hozzátettek ahhoz, hogy "hót idegbe" induljak hazafelé. Már csak az otthoni nyugalomra, kajára, madárcsicsergésre vágytam. Anyukámnak szerdán volt a születésnapja. Egy szép-piros bőr pénztárcát vettem neki, mert tudtam, hogy a réginek már nem működik a kapcsolója. Egész héten próbáltam neki ajándékot kitalálni, gondoltam már ruhára (nem mertem, mert vagy a 40-es vagy a 38-as rucik illenek rá), virágra (mire hazaérek úgyis elrohad), ékszerre (nem találtam olyat, amire ha ránéztem anya jutott volna eszembe), de mind sikertelen ötletnek bizonyult. Pénteken sikerült rátalálnom a megfelelő ajándékra. Nem is lőttem mellé, nagyon örült neki. Bár ahogy ismerem, egy üdvözlőlap is ugyanúgy boldoggá tette volna. De megérdemli... :)
Egy jó kiadós alvás után elkezdtem készülődni szombat esti programomra. Niki barátnőmmel találkoztam egy pár (több pár) italkára. Az utolsó pillanatban Petra barátnőm is hozzánk csapódott. Nagyon jó kis iszogató estre kerekedett a dolog, még Marci fiúval is összefutottunk (eredetileg ő hívott be hamarabb a városba, de ezt pár sorral lejjebb kifejtem). Persze, ahogy a fizika törvénye is diktálja, az örömben is van üröm (az diktálja, ugye?). Szegény Petra kissé megfázott és gyógyszerre ivott, így kissé kikezdte a gyomrát és rosszul lett. Szerencsére hazafele nem történt semmi baj. A barátokra mindig lehet számítani, ha bajban vagy. Szégyellte magát, de erről nem tehetett, azért voltam ott, hogy támogassam. Nyilván nem mindenki bízik meg így a barátaiban, hiszen sokan csak röhögnek a másik baján, ami az ő döntésük, úgy reagálják le a helyzet, ahogy kedvük tartja. De én mindig így gondolkodom: csak képzeld magad az ő helyébe... Máris másként áll az ember a dolgokhoz.
A visszaút Budapestre már nem szolgált a kedvemre. Egy családi probléma miatt a hangulatom egyenlő volt a -8-al. Szorosan velem kapcsolatos nagyon privát dolog, amit egyrészről szégyellek, bár nem magam miatt, másrészről feldühít, úgyhogy nem osztom meg sok emberrel. Rátett még egy lapáttal az is, hogy nem volt kedvem, megint egy olyan hetet elkezdeni, amin mindenre nekem kell figyelnem, nekem kell intézni mindent. Így jár az első éves kolis. Nem akarok itt nyígni, mert én magam sem kedvelem ezt a fajta viselkedést, de az ember nehezen szokja meg az ilyen környezet változást. Életváltozást. Be patient with me, please!
A 2. hét is hétfői 6 órás keléssel kezdődött. Első órám országismeret 1. - japán kultúra. Amit sokkal izgalmasabbnak képzeltem el, mint amilyen valójában. A tanárnő tényleg sok információt tud, de olyan szinten hadar, hogy észveszejtő. Na meg sokszor nem vicces ami számára vicces, és ezért ő magát nagyon vicces figurának tartja... De no offens, nem bántom. Mivel a következő órám csak délben kezdődött, elmentünk Anival étterem felfedező túrára, és találtam egy hiperszuper olcsó kínai VEGA kajáldát. Jó, nyilván a minőség és a higiénia nem tartozik ismertető jegyeivé, de eszméletlen finom szezámmagos sült tököt ettem. Oishiiii!
Így teltek múltak a napok, lassan hozzászoktam a villamosról metróra, majd metróról villamosra való átszállást, azt, hogy sose találom el, melyik kijáraton kell mégis kimennem, felvettem a pesti tömeg tempóját és elkezdtem új életembe a beilleszkedést. De akkor jön a plot twist: éppen a Media Marktban kerestem egy jó minőségű alsó kategóriás wifif rutert, amikor is megcsörrent a mobilom. Oh, mondom, biztos anya az, pont ilyenkor szokott hívni. Hát hogyne, volt padtársam drága Marci hívott. Nagyon jó kapcsolatban vagyunk, viszont nagyon ritka alkalmakkor hív fel. Megtudtam, hogy itt van Budapesten, és szeretne velem talizni. Na jó, de hogy ő kocsival van. Meg hogy a Keleti Pályaudvarnál. Meg hogy nem tudja, hogy jusson el a West Endig. Így csesződött el 3 óra, míg végül feladtuk a dolgot, és áttettük a találkozót szombatra.Na igen, de hogy a fiú elfelejtette (nyilvánvaló) a programot, úgyhogy csak a lányokkal töltöttük az éjszakát. Ez volt múlt héten. Ezen a héten végre sikerült összehozni a talit, na de az is... 10-15 perccel később értem le a Keleti Pályaudvarhoz, gondoltam magamban, annyiszor megvárakoztatott már, most visszakapja. De egy fél óra múlva kibökte, hogy jajj amúgy őt várják vissza a melóba, úgyhogy menne. Na akkor azt hittem oda lehidalok. Tehát nem egy fél órácskaért loholtam haza majd a villamoshoz, az fix. Úgyhogy ott tartottam még egy picit. De jó volt vele beszélgetni, mindig feldob, ha ismerős arcokat látok, főleg azért, mert a napjaim 90%-ában ismeretlenekkel vagyok körülvéve. A jelenlegi barátaimat most már nem szeretném elveszíteni, mint az előzőekkel történt...
A szerdai napom így ROHADTUL (már elnézést) zsúfoltra sikeredett: 4 órára visszamentem japán színház órámra, de Marcival már úgy taliztam, hogy vittem a cuccaimat magammal, mivel este Adri barátnőmmel voltunk hivatalosak egy bandák háborújára a Budapest Parkba. Adri ötlete volt, mivel egyik kedvence a Supernem, és kíváncsi volt, hogy is néz ki való életben a bandák csatája. Én nem vagyok egy nagy magyar zene rajongó, de a rock koncerteken általában jól érzem magam, úgyhogy elkísértem. Nem bántam meg, nagyon bulis volt, eszméletlen jól nyomták a srácok, és rájöttem, hogy a F!sh nem is olyan borzalmas.
Ez volt a második hét, hogy pénteken este még volt órám, így megbeszéltem Rékaékkal (nagynénjém), hogy náluk alszok utána Dunakeszin. Nem volt kedvem megint szombaton fél 6-kor felkelni, hogy caplassak a vonathoz. Így este jöttek értem a kollégiumhoz. Náluk csak pihiztünk, beszélgettünk, főként a családi problémáról, ami most fennáll, megnéztem a Mignonok című csodálatos animációs rajzfilmet (amúgy tényleg über cuki).
Igazából rájöttem, hogy nagyon durván le vagyok maradva a hetekkel, úgyhogy a héten megpróbálom behozni a lemaradást, mivel nagyon gáz, hogy kb. 2 héttel később próbálok visszaemlékezni a múltbeli eseményekre.Ezért sikerül kicsit összeszedetlenre a post. Ez így nem járja, nem szabad elcsesznem ennyi időt. Pedig rengeteg dolog történ az utóbbi időkben... Ganbate nekem!
Stay in tune,
Fanni
Mivel 2 hétig betették nekem erre a csodálatos időpontra ezt a csodálatos tantárgyat (ami amúgy rendkívül érdekes, már akit érdekel az ilyesmi (ala me)), így nem tudtam péntek délután hazamenni. Másnap reggel a fél 9-es vonatra foglaltam helyjegyet. Korán kelés + nem tudom, honnan indul a 19-es villamos + 20 percet állt az a rohadt villamos. Na ezek a faktorok is hozzátettek ahhoz, hogy "hót idegbe" induljak hazafelé. Már csak az otthoni nyugalomra, kajára, madárcsicsergésre vágytam. Anyukámnak szerdán volt a születésnapja. Egy szép-piros bőr pénztárcát vettem neki, mert tudtam, hogy a réginek már nem működik a kapcsolója. Egész héten próbáltam neki ajándékot kitalálni, gondoltam már ruhára (nem mertem, mert vagy a 40-es vagy a 38-as rucik illenek rá), virágra (mire hazaérek úgyis elrohad), ékszerre (nem találtam olyat, amire ha ránéztem anya jutott volna eszembe), de mind sikertelen ötletnek bizonyult. Pénteken sikerült rátalálnom a megfelelő ajándékra. Nem is lőttem mellé, nagyon örült neki. Bár ahogy ismerem, egy üdvözlőlap is ugyanúgy boldoggá tette volna. De megérdemli... :)
Egy jó kiadós alvás után elkezdtem készülődni szombat esti programomra. Niki barátnőmmel találkoztam egy pár (több pár) italkára. Az utolsó pillanatban Petra barátnőm is hozzánk csapódott. Nagyon jó kis iszogató estre kerekedett a dolog, még Marci fiúval is összefutottunk (eredetileg ő hívott be hamarabb a városba, de ezt pár sorral lejjebb kifejtem). Persze, ahogy a fizika törvénye is diktálja, az örömben is van üröm (az diktálja, ugye?). Szegény Petra kissé megfázott és gyógyszerre ivott, így kissé kikezdte a gyomrát és rosszul lett. Szerencsére hazafele nem történt semmi baj. A barátokra mindig lehet számítani, ha bajban vagy. Szégyellte magát, de erről nem tehetett, azért voltam ott, hogy támogassam. Nyilván nem mindenki bízik meg így a barátaiban, hiszen sokan csak röhögnek a másik baján, ami az ő döntésük, úgy reagálják le a helyzet, ahogy kedvük tartja. De én mindig így gondolkodom: csak képzeld magad az ő helyébe... Máris másként áll az ember a dolgokhoz.
A visszaút Budapestre már nem szolgált a kedvemre. Egy családi probléma miatt a hangulatom egyenlő volt a -8-al. Szorosan velem kapcsolatos nagyon privát dolog, amit egyrészről szégyellek, bár nem magam miatt, másrészről feldühít, úgyhogy nem osztom meg sok emberrel. Rátett még egy lapáttal az is, hogy nem volt kedvem, megint egy olyan hetet elkezdeni, amin mindenre nekem kell figyelnem, nekem kell intézni mindent. Így jár az első éves kolis. Nem akarok itt nyígni, mert én magam sem kedvelem ezt a fajta viselkedést, de az ember nehezen szokja meg az ilyen környezet változást. Életváltozást. Be patient with me, please!
A 2. hét is hétfői 6 órás keléssel kezdődött. Első órám országismeret 1. - japán kultúra. Amit sokkal izgalmasabbnak képzeltem el, mint amilyen valójában. A tanárnő tényleg sok információt tud, de olyan szinten hadar, hogy észveszejtő. Na meg sokszor nem vicces ami számára vicces, és ezért ő magát nagyon vicces figurának tartja... De no offens, nem bántom. Mivel a következő órám csak délben kezdődött, elmentünk Anival étterem felfedező túrára, és találtam egy hiperszuper olcsó kínai VEGA kajáldát. Jó, nyilván a minőség és a higiénia nem tartozik ismertető jegyeivé, de eszméletlen finom szezámmagos sült tököt ettem. Oishiiii!
Így teltek múltak a napok, lassan hozzászoktam a villamosról metróra, majd metróról villamosra való átszállást, azt, hogy sose találom el, melyik kijáraton kell mégis kimennem, felvettem a pesti tömeg tempóját és elkezdtem új életembe a beilleszkedést. De akkor jön a plot twist: éppen a Media Marktban kerestem egy jó minőségű alsó kategóriás wifif rutert, amikor is megcsörrent a mobilom. Oh, mondom, biztos anya az, pont ilyenkor szokott hívni. Hát hogyne, volt padtársam drága Marci hívott. Nagyon jó kapcsolatban vagyunk, viszont nagyon ritka alkalmakkor hív fel. Megtudtam, hogy itt van Budapesten, és szeretne velem talizni. Na jó, de hogy ő kocsival van. Meg hogy a Keleti Pályaudvarnál. Meg hogy nem tudja, hogy jusson el a West Endig. Így csesződött el 3 óra, míg végül feladtuk a dolgot, és áttettük a találkozót szombatra.Na igen, de hogy a fiú elfelejtette (nyilvánvaló) a programot, úgyhogy csak a lányokkal töltöttük az éjszakát. Ez volt múlt héten. Ezen a héten végre sikerült összehozni a talit, na de az is... 10-15 perccel később értem le a Keleti Pályaudvarhoz, gondoltam magamban, annyiszor megvárakoztatott már, most visszakapja. De egy fél óra múlva kibökte, hogy jajj amúgy őt várják vissza a melóba, úgyhogy menne. Na akkor azt hittem oda lehidalok. Tehát nem egy fél órácskaért loholtam haza majd a villamoshoz, az fix. Úgyhogy ott tartottam még egy picit. De jó volt vele beszélgetni, mindig feldob, ha ismerős arcokat látok, főleg azért, mert a napjaim 90%-ában ismeretlenekkel vagyok körülvéve. A jelenlegi barátaimat most már nem szeretném elveszíteni, mint az előzőekkel történt...
A szerdai napom így ROHADTUL (már elnézést) zsúfoltra sikeredett: 4 órára visszamentem japán színház órámra, de Marcival már úgy taliztam, hogy vittem a cuccaimat magammal, mivel este Adri barátnőmmel voltunk hivatalosak egy bandák háborújára a Budapest Parkba. Adri ötlete volt, mivel egyik kedvence a Supernem, és kíváncsi volt, hogy is néz ki való életben a bandák csatája. Én nem vagyok egy nagy magyar zene rajongó, de a rock koncerteken általában jól érzem magam, úgyhogy elkísértem. Nem bántam meg, nagyon bulis volt, eszméletlen jól nyomták a srácok, és rájöttem, hogy a F!sh nem is olyan borzalmas.
Ez volt a második hét, hogy pénteken este még volt órám, így megbeszéltem Rékaékkal (nagynénjém), hogy náluk alszok utána Dunakeszin. Nem volt kedvem megint szombaton fél 6-kor felkelni, hogy caplassak a vonathoz. Így este jöttek értem a kollégiumhoz. Náluk csak pihiztünk, beszélgettünk, főként a családi problémáról, ami most fennáll, megnéztem a Mignonok című csodálatos animációs rajzfilmet (amúgy tényleg über cuki).
Igazából rájöttem, hogy nagyon durván le vagyok maradva a hetekkel, úgyhogy a héten megpróbálom behozni a lemaradást, mivel nagyon gáz, hogy kb. 2 héttel később próbálok visszaemlékezni a múltbeli eseményekre.Ezért sikerül kicsit összeszedetlenre a post. Ez így nem járja, nem szabad elcsesznem ennyi időt. Pedig rengeteg dolog történ az utóbbi időkben... Ganbate nekem!
Stay in tune,
Fanni
Megjegyzések
Megjegyzés küldése